Nem "művész családban" születtem. Hat-hét éves koromtól fűztem gyöngyöt, ragasztgattam mindenfélét… Kaptam 75 darabos filctollkészletet, majd tizenkét évesen olajfestéket. Anyukám elvitt kiállitótermekbe, ahol festmények lógtak. Megtudtam festőművésznek hívják azokat, akik ilyeneket készítenek. Akkor úgy döntöttem festőművész leszek. Tizenegy éves koromtól jártam rajzszakkörökbe, majd a középiskolát a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolában végeztem. 1988-96-ig a Képzőművészeti Főiskola festőművész, rajztanár szakos hallgatója voltam.
Így megadatott nekem, hogy kisgyerekkorom óta elsősorban azzal foglalkozhattam amit nagyon szerettem: rajzolhattam, festhettem, kreatív lehettem. A főiskola éveiben utaztam el olyan tájakra, néztem meg olyan műemlékeket, kultúrákat amelyekről olvastam, tanultam.
Dolgoztam, jártam különböző művészeti szabadiskolákban ( Angliában egy művész-farmon, ösztöndíjjal Salzburgban ). Azonban attól az életformától ami ma a művész-létezéssel együtt jár az első perctől ( tizennégyéves koromtól ) idegenkedtem, idővel egyre tudatosabban. Az a felfogás, szisztéma amely - úgy gondolom - teljességgel elidegenítette a kortárs ( vagy akár 100 évvel ezelőtti ) képzőművészetet a társadalomtól számomra bonyolult, mesterkélt, élvezhetetlen és bizony sokszor érthetetlen.
Az első tanítvány óta „eldőlt a sorsom”, annyira jól éreztem magam a szerepemben. Főiskolás éveim közben magántanítványok mellett vezettem rajzszakköröket, vettem részt gyerektáborokban, dolgoztam magánóvodában. A festőművész-rajztanár diploma után tanítottam néhány évet különböző iskolákban.
Egy szabadiskola gondolata lassanként érlelődött bennem. 1993-ban ötödéves főiskolásként írtam a következő sorokat: A közönséggel való párbeszéd egyik formája a tanítás illetve emberekkel való foglalkozás. Számomra ez ugyanolyan fontos mint maga a festészet. Nem kizárólag rajzolni tanításra gondolok. Inkább egyfajta gondolkodásra amihez el lehet jutni a képzőművészeten keresztül is. Az élet sokszínűségét , tarkabarkaságát, ugyanakkor rendszerét, törvényszerűségeit a képzőművészeten keresztül megmutatni.
Ezt próbálom életben tartani a Városligeti Nyitott Műteremben, mely 2002 óta működik az Abonyi utca 8-ban. Egy hely azok számára akikben a kedv , tehetség megvan az alkotásra, csak éppen foglalkozásként nem a művészetet választották. Szeretnék kiélni kreatívitás iránti vágyukat, ezen keresztül megismerni önmagukat vagy egyszerüen csak megnyugvást találni néhány órára.
Én magam is elsősorban ezért festek.
