Varga Zsófia

 

           

 „Nem müvész” családban születtem. Hat-hét éves koromtól fűztem gyöngyöt, ragasztgattam mindenfélét…  Kaptam 75 darabos filctollkészletet, majd tizenkét évesen olajfestéket. Anyukám  elvitt kiállitótermekbe, ahol festmények lógtak. Megtudtam festőművésznek hivják azokat, akik ilyeneket készítenek. Akkor úgy döntöttem festőművész leszek. Tizenegy éves koromtól jártam rajz- szakkörökbe, majd a középiskolát a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolában végeztem. 1988-96-ig a Képzőművészeti Főiskola festő, rajztanár szakos hallgatója voltam.

Így megadatott nekem, hogy kisgyerekkorom óta elsősorban azzal foglalkozhattam amit nagyon szerettem: rajzolhattam, festhettem, kreatív lehettem. A főiskola éveiben  utaztam el olyan tájakra, néztem meg olyan műemlékeket, kultúrákat  amelyekről olvastam, tanultam.

Dolgoztam, jártam különböző művészeti szabadiskolákban ( Angliában egy művész-farmon,  ösztöndijjal Salzburgban ). Azonban attól az életformától ami ma a művész-létezéssel együtt jár az első perctől  ( tizennégyéves koromtól ) idegenkedtem, idővel egyre tudatosabban. Az a felfogás, szisztéma amely - úgy gondolom – teljességgel elidegenítette a kortárs ( vagy akár 100 évvel ezelőtti ) képzőművészetet a társadalomtól számomra bonyolult, mesterkélt, élvezhetetlen  és bizony sokszor érthetetlen.

Az első tanítvány óta „eldőlt a sorsom”, annyira jól éreztem magam a szerepemben. Főiskolás éveim közben magántanítványok mellett vezettem rajzszakköröket, vettem részt gyerektáborokban, dolgoztam magánóvodában. A festőművész-rajztanár diploma után tanítottam néhány évet különböző iskolákban.

Egy szabadiskola gondolata lassanként érlelődött bennem. 1993-ban ötödéves főiskolásként írtam a következő sorokat:  A közönséggel való párbeszéd egyik formája a tanítás illetve emberekkel való foglalkozás. Számomra ez ugyanolyan fontos mint maga a festészet. Nem kizárólag rajzolni tanításra gondolok. Inkább egyfajta gondolkodásra amihez el lehet jutni a képzőművészeten keresztül is. Az élet sokszínűségét , tarkabarkaságát, ugyanakkor rendszerét, törvényszerűségeit a képzőművészeten keresztül megmutatni.

Ezt  próbálom életben tartani a Városligeti Nyitott Műteremben, mely több színhely után 2002 óta működik az Abonyi-u 8-ban. Egy hely azok számára akikben a kedv – tehetség megvan az alkotásra, csak éppen foglalkozásként nem a művészetet választották. Szeretnék kiélni kreatívitás iránti vágyukat, ezen keresztül megismerni önmagukat vagy egyszerüen csak megnyugvást találni néhány órára.

Én magam is elsősorban ezért festek.